Ezért nem mindegy, hogy kikkel veszed körbe magad!

 

Az előző cikkemben kifejtettem, hogy mi az alapja annak, hogy egy szuperérzékeny ember kontrollálni tudja a képességeit, és ezzel megóvja magát a túltelítődéstől, és az azt követő kimerültségtől.

Szót ejtettem az ideális életstílus kialakításának fontosságáról, a megfelelő technikák alkalmazásáról azokban a helyzetekben, amikor már rezeg a léc, hogy kibillennénk a harmóniánkból, illetve arról is, ami tényleg az egésznek az alfája és ómegája: az önbecsülésről. 

Most pedig ezekhez kapcsolódóan szeretnék megosztani veled egy tippet az emberekkel kapcsolatban, amit ha alkalmazol, akkor azzal is magasabb életminőséget tudsz teremteni magadnak szuperérzékenyként.


Ahhoz, hogy más életet élj, más döntéseket kell hoznod!


 

Tipp: Vizsgáld meg, hogy, kinek adsz az idődből, figyelmedből, energiádból, és reálisan nézz rá arra, hogy egy-egy emberi kapcsolatod ad-e hozzád annyit, amennyit te belefektetsz, vagy egyáltalán tud-e még emelni téged. Ugyanis előfordul, hogy megszokásból, kötődésből tartunk fent kapcsolatokat, pedig már elfejlődtünk egymás mellől, és a múltunkon kívül alig van közös realitásunk.

Ha van olyan kapcsolatod, amiről azt érzed, hogy egyáltalán nem emel, akkor tudd, hogy nem csak hogy nem emel, de el is vesz tőled. 

Segítő kérdések az emberi kapcsolataidhoz:

-energikusabbnak vagy fáradtabbnak érzed magad a találkozók, telefonbeszélgetések után?

• tud inspirálni ez az személy?

• vannak céljai és fejleszti magát vagy sodródik az eseményekkel?

• az örömöd számára is öröm? (akkor is ha nincs köze hozzá?)

• tudsz vele mélyen, őszintén beszélni?

• érti/szeretné megérteni a szuperérzékeny jellemvonásaidat vagy elbagatellizálja azokat?

• biztonságban és szeretve érzed magad mellette?

• rendben van az önbecsülése?

• szereti az embereket?

szuperérzékeny emberek

 

Ez csak néhány támpont, de sokat segíthet abban, hogy tisztán lásd kit érdemes közel tartanod magadhoz, és kit nem. Ha valakivel szemben az a felismerésed lett, hogy egy távolabbi, lazább kapcsolódás tenne jót neked vagy azt érzed, hogy egyenesen káros rád és drasztikusan megszakítanád vele a kapcsolatot, ne félj megtenni. Ha káros rád, akkor eleve semmi keresnivalója nem volt az életedben, valószínűleg észrevétlenül épített le téged folyamatosan. Ennek a legszebb az bizonyítéka lesz, hogy ahogy kizárod őt az életedből, egy szinte azonnali életminőség javulást érzékelhetsz az életedben. Például:

• csökken a fáradékonyságod, nő az életenergiád

• elmúlik a megmagyarázhatatlan nyomottságod, kedvetlenséged, sokkal motiváltabbnak érezheted magad

• nagyobb rend, rendszer van az életedben

• javul a pénzügyi helyzeted

• kevesebbet vagy beteg

• nagyobb összhangban vagy az életedben zajló eseményekkel, tapasztalhatod, hogy “jókor vagy jó helyen” 

Ezeken kívül számtalan egyéb hozadéka lehet annak, ha hajlandó vagy elengedni olyan embereket az életedből, akiknek nincs/már nincs létjogosultsága az életedben. Ez mindenkire vonatkozik, nem csak a szenzitív emberekre, viszont mi, szuperérzékenyek mélyebben kapcsolódunk és kötődünk másokkal, és ha azt vesszük alapul, hogy az életben minden energia, akkor megérthetjük, hogy miért ilyen fontos ez a téma.

Mondok erre is egy példát: 

Nem csak akkor van ránk rossz hatással egy személy, amikor ha csak viccből is, de egy leértékelő megjegyzést tesz ránk – bár ha ilyesmit kapsz valakitől, akkor az egy óriási felkiáltójel legyen számodra, mert az az ember nem tisztel, nem becsül téged, és így vagy úgy de rosszat akar neked! De figyeld meg azt is, hogy ez a személy, hogy bánik másokkal, hogy beszél másokról, mit tesz meg vagy épp mit nem tesz meg másokkal. Mert azt, ahogy kapcsolódik másokhoz, energetikailag, láthatatlan szálakon be fogja hozni a kettőtök kapcsolatába is. És ha mindez messze van a szeretettől, mások megbecsülésétől, magas rezgésű, tiszta gondolatokra és cselekedetekre való törekvéstől, akkor nagy az esély rá, hogy amíg ennek a személynek  figyelmet és helyet adsz az életedben, addig az extra szenzitív érzékelőidnek és az együttérzésre való hajlamodnak köszönhetően alacsonyabb életminőséget fogsz teremteni magadnak annál, mint amire képes lennél. 

Ezért kulcsfontosságú megvizsgálni az emberi kapcsolatainkat, mert egy-egy ilyen döntéstől egészen ki tud virágozni az életünk, és ráadásul még helyet is felszabadítunk olyan emberek számára, akikkel emelni tudjuk egymást.

 

Ha szuperérzékenyként olvasod ezt a cikket, és inspirál arra, hogy határokat húzz, vagy lezárj bizonyos kapcsolódásokat, szívesen fogadom, ha valamilyen formában megosztod velem a sikereidet, tapasztalataidat – ezzel segíted a munkámat, és a nyereségeidnek  pedig veled együtt örülök! ❤️

Ha pedig nem szuperérzékenyként olvasod, de úgy érzed hasznos lehet valakinek ez a cikk, oszd meg vele! 🙂

 

Czermann Szilvia

Szuperérzékeny Tréner